Az első hamburgi utunk úgy végződött, hogy eldöntöttük, ott fogunk lakni. Már csak egy lakást kellett keresnünk.
Helyi érdekű ingatlanos imserősünk megjelölte számunkra azokat a városrészeket, amelyekbe semmi esetre sem szabad költözni. Ennek okát a török és az arab népesség lokális koncentrációjában jelölte meg a szaki, bár annál alaposabban, hogy „Maguk sem akarnak ott lakni, higyjék el!” nem indokolta a mondókáját. Viszont szerzett egy címet, amit még aznap este megnézhettünk. És lőn.
A ház egy kertvárosi rész egy csendes kis utcájában volt, nagy kerttel és kocsibeállóval. Ez utóbbit nem lehet eléggé megbecsülni, mert Hambugban igen ritka az a hely, ahol nem kell fizetni a parkolásért. A lakóházak nagy részéhez is csak térítés ellenében kap parkolót az ember. Igen, a saját lakása előtti parkolást is mefizetik a jó hamburgerek (v.ö.: „Nem igaz, hogy nem kaphatok két parkolási engedélyt az önkormányzattól, ‘zmeg!”). Egyébként havi 20 euró/kocsi körüli parkolódíjakat kell fizetni általában, cserébe viszont senki nem áll az ember helyére.
A kertvárosi házban két újabb helyi jellegzetességgel kerültünk szembe. Az egyik, hogy a háznak a felső szintje volt csak kiadósorban, jóllehet a ház maga nem kétlakásos épületnek készült. Az átkos társbérletről van tehát itt szó, ám jelentősen kulturált formában. Itt ugyanis a bérleti jogviszony komolyan veendő, ha az ember kiadja az ingatlanét, akkor az ki van adva, s a bérlőnek igen komoly jogai vannak. Mint kiderült, ez a fajta ingatlanbérlet általános errefelé. Ha hihetünk a szakember számainak, Hamburgban éves szinten kb. 3000 lakással van kevesebb, mint amennyi kellene.
Minden bizonnyal ebből jön a másik jellegzetesség, a tömeges lakásnézés. A tulaj és az ingatlanos megbeszélik, hogy melyik időpontban mutatják meg a lakást, azt meghirdetik és hajrá. Az összes érdeklődő a megjelenik a címen és egymást kerülgetve nézik-nézegetik a lakást. Furcsa módon senki sem ideges, az ingatlanos ismeri az ingatlant és általában válaszol a feltett kérdésekre. Mindenesetre jópofa volt, hogy megtudtuk, Herr Hans-Jürgen és neje hová álmodták a hitvesi ágyat. Na, ja mi értettük őket...
A lakás megtekintése után annak rendje és módja szerint eltévedtünk, ezért - erényt a hibából alapon - a szállás felé vezető utat városnéző túrává minősítettük át. Krúzoltunk az esti forgalomban, mikoris lokációügyi menedzserünk (aka: anya) egyszerre megnyilatkozott, hogyaszongya:
-Jobbra fenn!
Elég értetlenül nézhettem még a mondat megismétlésekor is, mert a hitves bővebb magyarázatba fogott:
-A hely, ahol lakni kell... Hamburgtól jobbra van és fenn. Mármint a térképen.
Tekintettel arra, hogy ez a leírás nagyjából a teljes Schleswig-Holstein tartományra, továbbá Koppenhágára, Malmöre és Skandinávia nagyrészére is ráillik, hagytam magam irányítani.
Jobbra és fönn (Forrás: Google Maps)
Megszámlálhatatlan jobbra-balra után megérkeztünk egy helyre, amely jobbra van és fenn. Rövid körülnézés után kiderült, hogy itt sokkal jobb, mint Hamburgban. Nem volt nehéz beleszeretni a helybe: csend, rend, tisztaság és rendezett környezet + Aldi és Lidl, vagyis a civilizált élet összes kelléke együtt van. Erős elhatározásunkat csupán az az apróság árnyékolta be, hogy a szekember szerint ott nem lehet lakást kapni.
De amint tudjuk, lakást erős felindulásból és akaratból bérlünk, nem holmi ingatlanosok tanácsai alapján... (folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése