Amikor már teljesen biztosak voltunk a költözés dátumában, kiderült, hogy éppen egy héttel előbb kell költöznünk, mint terveztük. Gondolom nyilvánvaló. hogy mi éppen egy héttel voltunk lemaradva a pakolással, hiszen - gondoltuk mi - még van egy hetünk…
Azon a resztelt pénteken tehát megállt a teherautó és az ő pótkocsija a ház előtt, hogy a pincében rejtező cuccok felrakása után rögvest mehessünk a lakásunkhoz rakodni. Két helyről költöztünk ugyanis, mert élni kérem, tudni kell. Mármost hamarosan látszott, hogy a feladatra kiszemelt 3,5 tonnás jármű még pótkocsival sem leszen elegendő, nem fogunk beleférni. A vállalkozó korábban több ízben is biztosított bennünket arról, hogy minden rendben lesz, így heves vállrándítások mentén nem érdekelt a dolog. A költöztető fiúk arca azonban egyre setétebbé változott, s egyre sűrűbben emlegették profán, mi több erősen szexuális kontextusban az egy igaz Istent és az ő mennyei preputtyát.
Egy izom- és feszültséglazító kávé során hirtelen romlott a helyzet, midőn kiderült hogy a fiúk utálnak költöztetni és most is csak azért vállalták, mert így nem üresben kellett kimenniük Németországba. Tudniillik a költözésünk péntekjét követő hétfőn reggel kellett felvenniük egy rakományt valahol a cseh-német határon. Vagyis az ő odaútjukat mi fedeztük, cserében mi igen olcsón költöztünk, hiszen a korábban lekötött rakomány miatt nem kellett kifizetnünk az ő üres visszaútjukat. Már, ha jól értettem a magyarázatot.
Akárhogy is, kész szerencse volt, hogy a három átviteltechnikai szakember összesen két furgonnal és egy utánfutóval érkezett, mivel ezek egyesített erővel minden cuccunkat képesek voltak elnyelni. Abban maradtunk, hogy szombat délután indulnak és vasárnapreggel kávéval vérjuk őket a célállomáson. E felemelő tudatban indultunk el kettesben másnap reggel. Nejem édesen aludt Linz-ig, ahol is közölte, hogy neki a foga úgynevezett sajog. A legott a fájdalom sérelmére elkövetett gyógyszer-bevétel átmenetileg segített. Amikor az átmenetilegnek vége volt, elkezdett egyre elviselhetetlenebb lenni a fájdalom, dacára mind a kémiai, mind a meditatív technikáknak. Orvost kellett találni, nem volt mese. Azám, de hol és hogyan szombat éjjel, útban Hamburg felé az autópályán?
A fogászat hajnali egy körül is komoly dolog. Egy űrlap kitöltése után (Németországban vagyunk, ugyebár) rövid személyes beszélgetés következett, amelyet némiképp nehezített a nej részéről bevett 5-6 fájdalomcsillapító tabletta hatása, illetőleg az orvos portugál mivolta és a német nyelvtudásának a hiánya. Ezt követte egy fórhand fogröntgen, egy csinos adag érzéstelenítő, majd az inkriminált fog gyökerének hirtelen, ám teljes eltávolítása.
A gyökércsatorna fogfúrással történő megnyitását érdekes testhelyzetben abszolválták. Mivel felső fogról volt szó, a nejnek hanyatt kellett feküdnie, s a fejét hátrafelé lelógatnia. Imígyen vízszintes helyzetben és lefelé tudott fúrni a jó doktor.
Magam ezalatt a kórházban bóklásztam és több hasonlóságot is sikerült felfedeznem az itteni és a magyar ispotályok között. Egyrészt, itt is lopják a műanyag tollakat, másrészt, itt is fehérben jár a személyzet. A többi hasonlóságok rejeve maradtak, a különbségek meg látszanak a fényképeken. Egyébként a folyosón a tolókocsijában az intenzív osztály - fogászat - műtők távon rodeózó polgár részidejét is megmértem néhány alkalommal, s bíztatásommal is segítettem őt.
A fél kettő körül visszakapott, kissé beekizett nejjel aztán végre haza indultunk. Hajnali 2 órakor, -10 Celsius fokban és a térdig érő hóban érkeztünk meg a lakásunkhoz. Amelyben akkor már egy hónapja nem lakott senki így (be)fűtve sem volt. Másnap reggel 8 körül megérkeztek a költöztetők és nagyjából másfél óra alatt bepakoltunk. Innen azonban egy másik történet kezdődik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése