„Kész az Abramovics-jacht” - jelenti képes beszámolójában a Welt. Azt nem tették hozzá, hogy majdnem egy év csúszással fejezték be a világ legnagyobb és „legluxusabb” magánjachtjának építését. Mert kié lenne a legnagyobb, ha nem épp Abramovicsé?
A többek között a Chelsea futballklubot és jelentős ipari érdekeltségeket birtokló orosz milliárdos Roman Abramovics nagyjából három ével ezelőtt adott megbízást új jachtja megépítésére. Ami azt illeti, már a régi sem volt valami szedett-vedett úszó bodega. Persze, mit ér az élet egy helikopterleszállóval, amikor minden magára valamit is adó (és még szabadlábon lévő) orosz milliárdos kéthelipad-es hajókon szeli a habokat? És különben is, ha az ember 43 éves korára nemcsak az adóhivatal és az ellenségei, de még a Forbes szerint is a világ egyik leggazdagabb embere, ne verje fogához a garast, vegyen egy rendes hajót.
A Londonban élő ötgyermekes milliárdos tehát megbízta a ThyssenKrupp csoporthoz tartozó hamburgi Blohm + Voss céget új hajójának megépítésével. A mintegy 170 méter (548 láb) hosszú luxus-ócenjáró 20 lábbal hosszabb, mint az eddigi legnagyobb magánjacht, a Mohammed bin Rashid al-Maktoum sejk tulajdonában álló Dubai. A történelem érdekes fordulata, hogy a Bismarck-ot, minden idők leghíresebb német hadihajóját ugyancsak a Blohm + Voss gyártotta - az idők változását pedig jól jelzi, hogy az Abramovics-játékszer hossza éppen a legendás csatahajó hosszának a kétharmada.
A Bismarck 1940-ben
Az Eclipse (Ragyogás) névre keresztelt hajót úszó paradicsomnak és egyben úszó erődnek tervezték. A kilenc fedélzeten összesen 24 tágas vendégszoba, egy diszkó, úszómedence, két helikopterleszálló, bár, 20 db jetski és még ki tudja mi minden kapott helyet. Abramovics hálószobájának tetje állítólag elhúzható, hogy az oligarcha álmában, (vagy talán inkább 26 éves barátnőjével) is élvezhesse a csillagok fényét. A hajóhoz egyébként rakéta- és paparazzielhárító rendszer és egy saját tengeralattjáró is tartozik, ha a 20 000 lóerős motor 75 km/órás végsebessége nem volna elegendő, hogy biztosítsa a tulajdonos és vendégei testi épségét és az átaluk megkívánt diszkréciót.
Bár a hajót tavaly ősszel vízre tették már, a belsőépítészeti munkálatok jelentősen megcsúsztak. Az okok nem ismeretesek, de azt biztosan lehet tudni, hogy az orosz üzletember több ízben is a vételár kifizetésének megtagadásával fenyegetőzött. Megbízottjai többször is tárgyaltak a Blohm +Voss képviselőivel és úgy látszik, hogy eredményesen: a mintegy 800 millió euró értékűre taksált és mintegy 30 millió euós évi fenntartási költségű jacht most végre szolgálatba állt.
A Chelsea tulajdonosa Roman Abramovics néven lett anyakönyvezve.
VálaszTörlésAz általad említett Borisz Abramovicsnak az ég világon semmi köze hozzá, hacsak a névrokonságot ide nem számítjuk...
Utóbbi egyébként annak a cégnek a tulajdonosa, amelyik néhány évvel ezelőtt megvásárolta a Malévot.
Wazz, igazad van, csak elkevertem a két nevet! Mindjárt javítom is.
VálaszTörlés